Szeptember 13-ig lehet nevezni az 5. Magyar Klipszemlére

2021. 09. 06.

Az elmúlt két évben megjelent videókkal lehet nevezni, premiert is időzíthetsz a Szemle idejére. A klipeket évente változó, független zsűri értékeli, közönség-díj is van.

„A kérdést, hogy mi a francért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye, először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők. 
Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét. Kétnapos, maratoni klipnézős népünnepek voltak. Egy év kihagyás után, a harmadik verseny az Anker’tben volt, aztán az utolsó 2019-ben, az Akváriumban: négy helyszínen, koncertekkel, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, 30 díjazottal és teltházzal.
Az évente változó, független zsűri újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből áll össze. Egy díjat azonban mindig a közönség szavaz meg. A korábbi feltörekvő nyertesek jó része azóta Los Angelestől Szabadkáig filmes, reklámos vagy kreatív szakember lett. 
Most érkeztünk el az ötödikig, de a cél azóta se változott: legyen platform a hazai zenei videóknak, legyen tétje jó klipet csinálni, hadd nézzük meg őket egyszer nagyvásznon!” Klipszemle.com

Hasznos tudnivalók:

Nevezési határidő: 2021. szeptember 13., 24:00.
Az előző szemle nevezési határidejének vége (2019. 09. 15.) óta megjelent videókat tudod nevezni.
A "klip" egy zenei előadó számára készített videó. Tehát nem koncertfelvétel, vagy állóképpel feltöltött track. 
Fan videóval nem lehet nevezni, a kedvenc zenekarod klipjét sem küldheted be.
Akkor vehetsz részt a Szemlén, ha van jogosultságod nevezni a klipet, a többi résztvevő beleegyezésével. Lehetsz az előadó, a menedzsment, a rendező, a kiadó, vagy akár a gyártó, vagy stábtag is.
YouTube linkkel lehet nevezni.
Hajrá!
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2021. 08. 24.
Az „Anxious” Keck Mária flamenco táncos/énekes és Jaxhe kolumbiai zeneszerző művészi találkozásából jött létre. A sok nemzetiségű részvevő gárda maradandót alkotott, zenében és látványban egyaránt.
2021. 10. 19.
Az első magyar nyelvű dalával jelentkezik a The Anahit zenekar. Állításuk szerint sokkal nagyobb súlya van így a szavaknak. A "Tériszony" című legújabb dalukkal most kicsit visszatérnek a melankolikusabb gyökereikhez.
2021. 10. 18.
A „NoPiPiNoPie” májusban debütált egy újragondolt gyermekdallal az “ABC 2021”-el. Most megjelent második daluk is.
2021. 10. 12.
A Curtis-diszkográfia hamarosan egy vadonatúj EP-vel gyarapodik: a népszerű rapper egy igazán ütős gengszterközegben használatos kifejezésre, a ’Spíler’-re keresztelte az érkező korongot.
2021. 10. 06.
Megjelent Szabadi Andrea, a Kaan Luum zenekar egyik alapítója, énekes és handpan művész nyolc darabból álló meditációs lemez kollekciója.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a friss eseményekről és akciókról!

Támogatóink

Partnereink